Agyat együnk, vagy zakuszkát?

Hosszú ideig biztos voltam benne, hogy az erdélyi konyhával kapcsolatos blognak húsétellel kell debütálnia. El is készítettem egy ételt agyból, de annyira rossz lett a fotó, hogy muszáj volt felülírnom mindenféle tervemet.

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen magamat zártam egy dobozba, rögtön az elején, hiszen miért is szólna az erdélyi konyha csak a húsról. Jó, tudom, a zakuszkaeltevésről soha nem fognak annyit beszélni, mint a disznóvágásról. És sok helyen még mindig több szalonna van a hűtőben, mint mondjuk majonézes tök.

Az agyra azonban várni kell még, helyette itt van egy zakuszkából készült falatka. A zakuszka pont eléggé erdélyi ételnek tűnik, legalábbis ha Erdélyből tekintünk ki a világba. Amúgy az egész országban készítik. A Romániától délre, keletre meg északra lévő vidékeken több rokonával lehet találkozni. Erdélybe állítólag Grúziából érkezett. Vagy Örményországból.

Pontos recept nincs, szinte annyi zakuszka ahány család. Fajtája annál több, van vinettás, gombás, paszulyos, murkos, halas, bár ez utóbbit inkább a Duna mentén készítik, Erdélyben majdhogynem kuriózum. Egyszer érdemes kipróbálni, nem kell félni, a hal is remekül eláll, saját tapasztalatból beszélek.

A zakuszkát leginkább kenyérre kenve szoktuk enni, nálunk a családban még húsok mellé sem kínálták soha. Zakuszkát mi reggelire, vagy vacsorára ettük, esetleg napközben, ha megéheztünk. Kenyérre kenve, a magam részéről jó vastagon. Mellé nem dukál semmi, hiszen elég ízes magában is. Én imádom telemeával, kecsketúróval, vagy valamilyen érettebb sajttal, szerintem egy próbát megér. Ja, és a zakuszka-sajt kombináció mellé savanyú uborkát is szoktam mellé enni, ezt a hármast is ajánlom mindenkinek, ha lehet fokozni a zakuszka-élményt, akkor ezekkel mindenképp.

Szerintem nagyon fontos az is, hogy minden hozzávaló szobahőmérsékletű legyen, a hideg zakuszkában nem érződnek kellően az ízek, mint ahogy a sajt is sokkal finomabb lágyan.

Sajnos a zakuszka szendvicsben nem szállítható, kibújik a kenyérből, eláztatja a csomagolóanyagot. Gondolom, sok olvasó fel tudja idézni a zakuszkától ázott szalvéta látványát. Valami miatt engem ez különösen megviselt még gyerekkoromban, szóval én nem vittem tízóraira, és utazásokkor sem ezt ettem.

Egészen mostanáig.

Merthogy egy vicceskedő beszélgetésben felmerült, hogy zakuszkás valamivel kellene várnunk a vendégeket, mire kitaláltam, hogy a zakuszkamuffin mennyire menő lesz. Ízben, formában. Meg szállíthatóságban. A siker hatalmas volt, a férjem, aki eddig nem kedvelte a zakuszkát, könnybe lábadt szemmel emlegeti azóta is.

Csinos, szép, finom, nincs benne búzaliszt, azaz majdnem diétás ételnek számít. Hát kell ennél több?

Hozzávalók:

40 dkg zakuszka
5 púpozott ek aprószemű zabpehely
2 tojás

A zabpehelyből 2 evőkanálnyit kávédarálóban megőrlök, majd az egészet a zakuszkához keverem. A tojásokat villával enyhén felverem, picit sózom, és összedolgozom a zakuszkával. Kicsit – 10-20 percig – félreteszem, hogy a zabpehely megduzzadjon.

A masszát szilikon muffin formákba kanalazom, és 180 fokra előmelegített lerben 10-15 perc alatt megsütöm.

Ti mit ennétek inkább? Agyat, vagy zakuszkát?

Comments