A biztos nyerő: máktorta

Mákot a Római Birodalomban már termesztettek, és fogyasztottak. Elsősorban a magokat, illetve az azokból kinyert olajat, élelmiszerként. A kábító hatású tokokból teát főztek, ezzel nyugtatták le az alvó kisgyerekeket.
A növény őshazája Közép-Ázsia. Ma főként Ázsiában és Európában termesztik. Míg tőlünk keletre elsősorban az éretlen tokokból kinyert ópium miatt terjedt el, Európában főleg a magjait hasznosítják élelmiszerként. Termesztése sok országban tiltott, vagy szigorú feltételekhez kötött.

A mák igen értékes élelmiszer. A mákolaj magas foszfortartalma elősegíti a kalcium felszívódását és a csontokba való beépülését. Kitűnő fehérjeforrás. A magoknak magas a kalcium- és rosttartalma, sok E-, C-, és B-vitamin található bennük. Rengeteg cinket és vasat is tartalmaz, mai fogalmakkal nyugodtan nevezhetjük superfoodnak.

A mák az év végi ünnepi asztalok nélkülözhetetlen alapanyaga: a népi hiedelem szerint bőséget hoz a házhoz.

Felénk elsősorban beigli készül belőle, aminél nagyon lényeges, hogy minél több legyen benne a mák, és kevesebb a tészta. Persze, az arányok roppant fontosak, hiszen ha túllépünk egy bizonyos lélektani határt, reped a beigli, ami minden háziasszony rémálma. A beigli neve a német beugen, azaz hajlít szóból ered, eleinte a mákos patkót, kiflit nevezték így.

A mákos beiglihoz hasonló édességet Kelet-Európában több népnél, lengyeleknél, szlovákoknál, románoknál is találunk, ezek tésztája azonban inkább a kalácséhoz hasonlít.

Ezen kívül ismert és elterjedt a pozsonyi kifli, illetve a mákos guba. A különböző mákos rétesek, mákos linzerek. A zsidóknál is feltűnik különböző ünnepi süteményekben: a flódni egyik rétege az alma, dió és szilvalekvár mellett a mák. Purimkor pedig hagyományosan hámán táskát fogyasztanak, amelyet mákkal is töltenek. Nyugat-Európában elsősorban díszítésre használják a mákot.

Mivel kifejezetten étkezési mákot ma már kifejezetten kevesen termelnek, a boltokban kapható mák jelentős része gyengébb minőségű, és külföldről származik. Ha a nagyanyáink receptje szerint készült sütemények ízével elégedetlenek vagyunk, elsősorban emiatt lehet. A vásárolt darált mák sokszor keserű, avas, de belefuthatunk rossz ízűbe akkor is, ha egész mákot veszünk, és mi daráljuk le. A mák kényes élelmiszer, a magokban lévő telítetlen zsírsavak hamar oxidálódnak, avasodnak.

A boltokban kapható mák jobb esetben Európából származik, de nem ritka a gyengébb minőségű ázsiai mák sem. Ha csak tehetjük, ne daráltat vegyünk. Sokkal finomabb lesz a mák, ha hagyományos mákdarálóval csináljuk: a daráló hengere mindennél finomabbra és olajosabbra préseli a szemeket. Az elektromos kávédaráló sokszor nem tudja egyformára szétvágni a szemeket, illetve a mákból kicsapodó olaj hamar tönkreteheti a gépünket, ha nem tisztítjuk ki alaposan.

Ha régi erdélyi szakácskönyvekben lapozgatunk, mindegyikben találunk máktortát is, ezek gyakran gluténmentesek. Mák van bennük, cukor, vaj meg tojás. Valamiért a máktorta kiment a divatból, pedig a rajongóknak igazi csemegék. Ahogy egy ismerősöm megfogalmazta, olyanok, mintha az anyukája beiglijának csak a töltelékét sütöttem volna meg:)

Az alábbi torta attól különleges, hogy még vaj se kell bele. Hogy az allergiás ismerősök, rokonok is fogyaszthassák, kókusztejjel és kukoricaliszttel készítem, de természetesen tehetünk bele tejszínt (nem főzőtejszínt, hanem rendes, 30-32 százalékosat), és lisztet.

Az állaga olyan lesz, mintha brownie-é, fontos tehát, hogy tényleg beletegyük az előírt mennyiségű folyadékot, és tényleg ne süssük túl. Akkor jó, amikor a közepe még majdnem folyékony:)

Hozzávalók – 18 cm-es tortához:

200 g mák
100 g nádcukor
1,5 ek kukoricaliszt
2 dl kókusztej (vagy kókusztejszín, vagy habtejszín)
2 közepes tojás
½ rúd vanília kikapart belseje (elmaradhat)
1 citrom frissen reszelt héja
csipetnyi só

Egy kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt teszünk, oldalát kivajazom. A mákot megdarálom. A hozzávalókat összekeverem, a kivajazott formába öntöm. 170 fokra előmelegített lerbe teszem, körülbelül 30-40 percig sütöm, de közben ellenőrzöm. Akkor jó, ha a közepe még remeg. Kihűtöm, és tálalom.

 

Comments